Berettyóvölgyi

Termelői Csoport

Küldetésünk a bárány nevelés

Az emberiség történetében a juh teje, és húsa az első fehérje forrásaink közé tartozott, míg gyapja és bőre ruházatunk alapja volt évezredeken át.  

Napjainkban, fél milliárdot meghaladó mennyiségben vágunk felnőtt juhot, és bárányt világszerte.

Válassz hagyományos vagy különleges fajtákat, és nyisd ki a kaput a magyar juh- és kecsketenyésztés gazdag világába. Ismerkedj meg a helyi termelőkkel, és fedezd fel azokat a helyeket, ahol a hagyomány és a modernség találkozik.

HAZAI BÁRÁNY
NEM CSAK HAZAI PIACRA

Tagjaink által felnevelt bárányaink nagyobb része olasz piacra kerül, 16-35 Kg súlyban, míg a darabszámra kevesebb, – de élősúlyban hasonló értéket, és tömeget képviselő nehézbárányok (35-45Kg) – nyugat európai vágóhidakon keresztül jutnak el a vásárlókhoz.

Évente 100 000 bárányt forgalmazunk, többségében Merinó típus, Ile de France, Berrichon du cher és Lacaune fajtájúak, és ezek keresztezése.

Mivel az értékesítendő báránylétszámunk is évről-évre bővül, ezért nyitottak vagyunk új partnerekkel is felvenni a kapcsolatot.

TERÜLETI FELOSZTÁS

Tenyésztőink

Nálunk találkozhatsz az ország legrangosabb állattenyésztőivel, akik elkötelezettek az egészséges hús- és tejtermékek termelése mellett. Legyen szó hagyományos vagy különleges fajtákról, itt mindent megtalálsz

Ismerd meg a termelőket és a gazdaságaikat, és fedezd fel, miért büszkék Magyarországon a juh- és kecsketenyésztők!

TERMÉKEINK

Részletesebb tájékoztatásért keresse raktárfelelősünket:
Vajda Zsolt – 06 30 396 4024

Tápok ➜

Vitaminok, takarmány kiegészítők ➜

Ásványi sók, nyalótömbök ➜

Állatjelölők és segédeszközök ➜

Kések, bicskák ➜

Tartástechnológiai eszközök ➜

Egyebek ➜

Vitaminok, takarmány kiegészítők 

ALMAECET 5% 2L

LECKMASSE UNI SCHAFE 25 KG

MILLAPHOS LECKSCHALE NC 20 KG (ZÖLD)

MILLAPHOS LECKSCHALE 15 KG (ZÖLD-FEHÉR)

MILLAPHOS LICK ATG SPEZIAL 20 KG-OS (PIROS)

MILLAPHOS LICK SPECIAL 15 KG (PIROS)

SUPER BOOSTER 1L-ES

TEJPOR 10 KG SPRAY FOOD LMC

ZOOLIT 40 KG-OS

ZOOLIT 5 KG-OS

 

Állatjelölők és segédeszközök 


DRENCS PISZTOLY

ELASTRATOR FOGÓ

ELASTRATOR GYŰRŰ

EUROPLEX TŰ 

FECSKENDŐ EH 10ML

FECSKENDŐ EH 20ML

FECSKENDŐ EH 5ML

FECSKENDŐ EUROPLEX 10ML

FECSKENDŐ EUROPLEX 20ML

FECSKENDŐ PLEXI-VET 5ML

FÜLJELZŐHÖZ FOGÓ

JELÖLŐ FESTÉK 4L-ES

JELÖLŐ KRÉTA

JELÖLŐ SPRAY 500ML

PATAVÁGÓ FELCO 50 (forgathatós)

PATAVÁGÓ FELCO 51 (fix)

TÖMEGOLTÓ 

TÖMEGOLTÓ FLAKON ADAPTER

TŰ EH

VÉRVÉTELEZŐ TŰ 

 

Kések, bicskák 


BICSKA FANYELŰ 1 PENGÉS SZALONNÁZÓ (POLYÁK)

BICSKA JUHÁSZ FANYELŰ (CSIGI)

KÖRMÖLŐ BICSKA 1 PENGÉS (POLYÁK)

KÖRMÖLŐ BICSKA 2 PENGÉS EXT. NAGY (POLYÁK)

KÖRMÖLŐ BICSKA 2 PENGÉS KÖZÉP (POLYÁK)

KÖRMÖLŐ BICSKA 2 PENGÉS NAGY (POLYÁK)  

KÖRMÖLŐ KÉS FIX PENGÉS (POLYÁK)

 

Tartástechnológiai eszközök

(megrendelésre) 


ETETŐVÁLYU 2M-ES

ETETŐVÁLYU 3M-ES

ITATÓVÁLYU 2M-ES

JUH KARÁMELEM 1,2M-ES

JUH KARÁMELEM 2M-ES

JUH KARÁMELEM ZSALUS KAPUVAL 1,2M-ES

KÖRBÁLAETETŐ (D=1600MM)

KÖRBÁLAETETŐ RÖGZÍTŐ PÁLCA

ÖNETETŐ BÁRÁNY

ÖSSZEKÖTŐ

SZÉNARÁCS ABRAKOLÓ TÁLCÁVAL 2M-ES

SZÉNARÁCS FALRA AKASZTHATÓS

 

Egyebek 


ABA BILINCS

ÁSÓ

ÁSÓNYÉL

BORJÚKÖTÉL

CIROKSEPRŰ

CUMI BÁRÁNY-KECSKE

ELLETŐKÖTÉL GÖMBÖLYŰ

ELLETŐKÖTÉL LAPOS

FEJSZE KICSI

FEJSZE NAGY

GYORSCSATLAKOZÓ 3/4-ES

GYORSCSATLAKOZÓ ÖSSZEKÖTŐ 3/4-ES

HÓLAPÁT 

HÓLAPÁT VAR. KICSI

HÓLAPÁT VAR. NAGY

HORGANYZOTT VÖDÖR 10L-ES

HORGANYZOTT VÖDÖR 12L-ES

HORGANYZOTT VÖDÖR 15L-ES


KALAPÁCS 0,5.KG

KALAPÁCS 3KG-OS

KAPA 70-ES

KAPA NYÉL 

KASZA 60-AS

KASZA 80-AS

KASZA NYÉL

KASZA ÖRV

KÖTŐFÉK (TEHÉN)

KÖTŐFÉK 1-2 (KISBORJÚ)

KÖTŐFÉK 3-4 (NAGYBORJÚ )

KÖTŐFÉK SZÁR VASTAG

KÖTŐFÉK SZÁR VÉKONY

KÚTHOZ CSATLAKOZÓ 3/4-ES

LAPÁT 105-ÖS

LAPÁT 95-ÖS 

LAPÁT NAGY + NYÉL

 

LAPÁT, VILLA NYÉL

MARHAKÖTÉL

MARHAKÖTÉL FORGÓKARIKÁS

METSZŐOLLÓ

MŰANYAG VÖDÖR 12L-ES

MŰANYAG VÖDÖR 14L-ES

MŰANYAG VÖDÖR 20L-ES

MŰANYAG VÖDÖR 5L-ES

NYALÓSÓ TARTÓ, FEKETE

PORCELÁN FENŐKŐ

TÖMLŐ 1″-OS

TÖMLŐ 3/4-ES 25.m

ÚTSZÓRÓ SÓ 10.KG

VILLA 4 ÁGÚ

 

Tápok

 
 

BÁRÁNY HÍZLALÓ II /FEH: 14,5%/

BÁRÁNY INDÍTÓTÁP INT. 40 KG (GRANULÁTUM)

BÁRÁNY NEVELŐ HÁZTÁJI II. /FEH: 13,65%/ 40kg

BÁRÁNY NEVELŐTÁP 40 KG INTENZÍV

BÁRÁNYTÁP EGYFÁZISÚ  De Heus 25 KG

BÁRÁNYTÁP EGYFÁZISÚ De Heus (BIG-BAG zsákos)

JUH TEJELŐ TÁP

BROILER INDÍTÓ FÉL.INT. 20 KG (MORZSÁS)

BROILER MIDI FORTE GRAN. NEV. 25 KG DE HEUS

BROILER MINI FORTE MORZS. IND. 25 KG DE HEUS

BROILER NEVELŐ FÉL.INT. 20 KG(MORZSÁS)

FÁCÁN MAXI (Nevelő) De Heus 25 kg

FÁCÁN MINI FORTE (INDÍTÓ) 25 KG DE HEUS

CÉLORSZÁGOK

Látogasson el spanyol társoldalunkra is

Galéria

Képek a tenyészetben,
gyűjtőtelepen és rakodáskor.

Pályázataink Listája

Hiszünk abban, hogy az inspiráció és az együttműködés erőt adhat, és örömmel dolgozunk együtt az új projektek és lehetőségek megvalósításában.

Lépj velünk kapcsolatba!

Legyen szó bármilyen kérdésről, ötletről vagy együttműködési lehetőségről, örömmel várjuk a kapcsolatfelvételt.

Berettyóvölgyi Termelői Csoport​

Ismerje meg a magyar juh- és kecsketenyésztés gazdag világát. Találkozzon helyi termelőkkel, és fedezze fel azokat a helyeket, ahol a hagyomány és a modern gazdaság találkozik.

Cégadatok

Berettyóvölgyi Mezőgazdasági Kft
Szekhely: 4100 Berettyóújfalu, Kádár Vitéz u. 103
Adoszam: 13411637-2-09
Email cim: berettyovolgyi.iroda@gmail.com

Kövess minket

Copyright © 2023 Berettyóvölgyi Termelői Csoport 

Webdesign by Improcreative